Magyar

 

Nap, Èdesanyánk

Ha kicsit inkább arra hajlóak vagyunk, hogy azt elfogadjuk, hogy a Nap teljes sugárzási spektrumának az örökös változása- intenzitásban, karakterisztikában, életmódban, stb.- az oka a Földi életben az állandó és kataklizmikus génállomány változásaiért, „mutációiért“- amit mások tévesen, „…az alkalmazkodásnak a környezet kihívásaihoz…“ neveznek- akkor az is inkább közelebb áll hozzá egy kicsit, hogy a Napot a Teremtönknek tekintsük. Ez az összeköttetés a kémia és az alkémia, a fizika és a metafizika, az ezotéria és az exotéria, stb, de végül is az anyag és a teremtö erö között. Ezzel a szingularitás megfejtése felé is tettünk egy nagy érvet, hiszen a Nap- mint valós anyagi erömü- teremtö erövel sugározza be a teljes szférikus környezetét, így a Földünket is, a valamikori közeteit, ásványait, vizeit. Hogy szavamra újra rátalálva, mivel a Föl a Napból kiszakadt, de valamikor a Nappal együtt átment a többszöri szupernovarobbanás fokozatán, vagyis az összes Napi elem megvan a Földön is, csak kiszakadva teremtöjéböl, a Világegyetem hidegében kihülva megjeleni és az elemek összeállnap nagyobb egységekben tömörülnek. Így a „ anyjával újra megtalálja a kapcsolatot az egymásrahatáson keresztül, hiszen egy „vérböl“ valók- ami persze inkább egyirányúbb a Nap felöl felénk- újra egy elemntáris hatást gyakorol a Földre és kifejti alkotó erejét az élet megindításában, mint ahogy elöbb említettem, sugárenergiáját erre is használva, vagy csak „passzívan“. Ez is benne foglaltatik a Napból áradó erök képességeiben- és még biztosan sokminden más is- mármint ennek életteremtö részében, ami a sokkal kisebb szegmense az egész sugárzásnak, mint ahogy azt egyáltalán el lehet képzelni a Nap egész potenciáljához viszonyítva. De így, vagy úgy, mégis megszülte a Nap a Fölödet, mégha nap is ilyen szép egy darabban- mint ahogy ezt most meg/f/éljük- hanem inkább az ösi- de a mindenséget már magában foglaló- primordiális elemek keverékéböl. Különben is, ha jól belegondolunk, a Napnak egy szinte határtalanul nagyobb hatása van a Földre, mint az Univerzum nélküle maradó egésze, beleértve: a Hold, a bolygók, az összes többi csillag és galaxisok együttesen, a sötét anyagot és a sötét energiát együttvéve- ami azért pedig már egy tetemes mennyiségü érv is lehetne az elöbbi kijelentés ellen- de még sem. Így viszont akkor azt is elfogadhatónak kell tekintenünk- ha ezt a sugárzást érthetönek ítéljük meg, és miért ne, hisz az is- hogy a változások az atomi szinten mennek végbe és onnan dobbannak át a molekulárisba, így a kiindulónkban fontosnak ítélt génállományváltozásokra, és azok által pedig az emberi testre és lélekre gyakorolt hatásában is.

Az élet így egyszerüen a Napból jött, tehát a Nap az élet maga…és az Isten is? Miért ne, hiszen ha önállóan életet tudott teremteni, az csak egy döntö érv, hiszen vagyunk, mint egy élö bizonyíték az elöbb mondottakra.

Így elég is volna eddig menni és az összes többi igyekezet csak blaszfémia és üveggyöngyjáték a keltetöházban, vagy mégis a Nap csak az anyagot adta ehhez az egész csodához, és a kozmikus meg a mikrohullámú háttérsugárzások- az anyag múlandóságából eredöen relatív felerösödnek és teremtö eröként realizálódnak, bennünket létrehozva és ápolva, az állandó és kataklizmikus génállományváltotásokon keresztül. Kozmikus idötartamban igen, emberi, söt Földi, söt Napi mértékben viszont nem, alul marad ebben a Világegyetemes viadalban a Nappal szemben- szószerint fényévekkel mögötte- több dimenzióval gyengébb, elhanyagolható, viszont létezö, hisz ez a „Gyenge Teremtöerö“, ami viszon komprimált potenciáljában ugynanúgy csak fordítva, sokkal hatékonyabb a Napnál. Mi, egyszerüen közelebb vagyunk a Naphoz, mint az úgynevezett ösrobbanás elötti állapothoz, habár azok- mármint az ösröbbanás és az azelötti sugárzások- is sugároznak, az ö neutrinóik isátjárják a világegyetemet, a Napot, a testünket és aztán a Föld közepén is fénysebessséggel átszáguldta és mégis szinte semmilyen kölcsönhatásba nem lépve elhagyják egy negyedóra múlva még a naprendszert is, végtelennek tünö, de valójában csak határtalan útjukra kelve más petenciális Földek felé, hogy azokat is szinte érintetlenül átjárják, mégis azokat is a saját programjaikkal átírják, amik éppen a vad és gyors változákban a génekböl ki is olvasható. Semmilyen környezetváltozáshoz való alkalmazkodá nem megy olyan gyorsan végbe, mint a másik esetban, ahol akár pár száz év alatt is, az összes akkor élt emberben, így mindenhol és egyszerre történt meg, az antropológiai génszakértök, a tibeti szerzetesek, a táltosok, a papok és az indián misztikusok szerint is és az összes többi tizenkét metafizikát felépítö nézet szerint is.

A Test van a Lélekben

Ez a metafizikai értelmezés szerint azt jelenti, hogy a koordinálhatatlan Tengely ugyan érintetlenül marad, mégis azon poziciójához oly közel került- a kijelentés valóságtartalmának mély értelmezése értelmében- tehát szinte érintkezve Vele, de legalább is meglebbenve a forgó Tengely sugaras lehelletétöl, Annak erejétöl, vagy is az Ö energiájától- hogy megértése látótávolságba került.

Ez az energikus erö így önmagát definiálja, vagyis teremtö erö, szülö energia. Nem is kell megértéséhez tovább kölzelítenünk, mert benne vagyunk, mármint így visszapillantva az elöbb megértett „Lélekenergia“ valóságtartalmának súlyára gondolva.

A Test benne van a lélekben, ez annyi, mintha a tudatunk ebben a bizonyos „Energialélek“ tengelyben leleddzene valahol. Fura módon régebben kívülröl belesejtve nagyon is vékonykának, szinte hajszál vékonynak látszott , ahol a képzelö erö, vagyis „Képzelöenergia“ is csak csoszogni tudott az elképzelt közeg ellenállásától. Ez viszont az emberi képzelöerö, azaz a „ Képzelöenergia“ szempontjából, egy végsö hierarchiát jelen: a testtel együtt, képzelö ereje, „ Képzelöenergiája“ , az ember önnön energiája, önmaga is benne foglaltatik, azaz a test a lélek formázza meg.

Ez a döbbenetes egyesülés a megértöképesség- mellesleg ez is energia, a „Megértöenergia !“ – és az analizált, vagyis a megértés tárgya között- ami valójában ez többen a „mi“-t, egyesben pedig az „én“-t, az Ènt jelenti- befejezetten létre jött. Ha ez igaz, miért is ne lenne, hiszen ott vagyunk- ahol a mélységnek feneke és a szférának kezdete van, az ÈN-ben, geometrialialag értelmezve pedig a félegyenes kezdetén, iniciáló helyzetben- ahol már számtalan sokan voltak, és lesznek is. Csak Bennünk az a csodálatosan megdöbbentö, hogy Mi éppen pont most ott vagyunk, másszóval pont a Ponton vagyunk- vagyis a „Mi“-t is felnyitva- az Èn egy pont, egy már elötte létezö ponton, ami szintén egy pont az Ö elötti pontban benne- és így lehet ezt tovább folytatni, míg megértjük- a pont dimenzióját, ami az a bizonyos félegyenestengely, aminek a kezdetén az Èn szemlélödik. Ez azt sugallja, hogy fogy az analizálandó, de ha ennek a szemlélödésnek az irányát is meg akarjuk fogni, akkor tovább nyílik ez a hosszú- de nem végtelen- leporelló, és az Èn beletekint a félegyenesébe, az Ö önnön tengelyébe, söt így már mondhatni, sorsába is. Villámcsapásként hat, ha ebböl a sorsbòl- az Önsorsból- a tér minden irányába kitekintünk tudatunkkal, hisz nem csak hátrafelé múltunkba, hanem- alázattal- elöször a szféràkba tekintés után- attól a magértéstöl tovább gazdagodva, ettöl úgymond feljogosítva- elöre is kivetjük a félegyenes megértö sugarát. Vagyis nem a jövöt látjuk, hanem a hátrafelé kiinduló múltunkból kiindulva- a félegyenes visszafelé- és a mindeki múltján keresztül- vagyis félegyenesek mindenfelé- tulajdonképpen a jövöt már mögöttünk levönek tekintjük, vagyis megszentelödésünket a megszentelödésünk után vettük észre, fogtuk fel, vettük valóságnak. Ez a beavatás misztériuma.

Ebböl kiindulva, innen szemlélve már régen megértettük- a múlt félegyenesein keresztül- szinte felesleges is mondanunk, hogy a lélekben van a test. Transzcendentálisan így nem belülröl kifelé, hanem kívülröl befelé tekintünk, amitöl ugyan megszünik a létezésben rejlö félelem- ami nem más, mint áldozat a létezésnek- vagyis a félelemérzet a létezés elvesztése miatt, hisz innen nézve, már minden volt. De nem csak ezért autentikus ez a félelemmértékegység, hanem azért is, mert esetünkben ugye a lélek körbefogja a testet- hogy ne is mondjuk- formát ad neki, kiformázza, megjeleníti, a lelket ezen a ponton- és az összes többin is- testet ölt, de nem magára, hanem önnön magában, testet teremt Önmagának. De nem csak teremtett, hanem teremtményét belülröl- vagyis a pontból is- felismeri, végsö soron a lélek a testben önmagára döbben, magasabb dimenziójára lel.

Aki ezt az utat, ezt a tanulási és megértési félegyenest megteszi, többé nem fél. Megáldotta, megáldatott önmagától, önmaga által megáldottan ugyan többé nincs alávetve a félelemnek- ami különben maga a félelem ereje, azaz a „Félemenergia“- mégis váratlan élményben részesül: a határtalan szabadságban a határtalan egyedüllétre. Az az igazi áldozat, amikor azt adjuk, ami a legfontosabb az áldozónak- ebben az esetben nekünk- vagyis a többi énszerü énekkel a kapcsolatterentést, mert az összes többi én is csak zuhan az ének vákuumában, egymást ebben látva- vagyis inkább megértve- de nem megérintve tudni. Így a megszentelt, felébredt, megvilágosodott- a már félelem nélküli- test önmagába zuhanva lélekké manifesztálódik- szimbólummal mondva- feloldódik a lélekóceánban, az egyéni sorson keresztül is a lélek lényegét erösítve, eröt adva a léleknek- a test eröt, ami a „Testenergia“-, – az öt is magában foglaló- Szellemet, felismerni tudja.

         A PONT DIMENZIÓI↔A GYERMEKI METAFIZIKA

A pont szimbóluma a félegyenes tengely, a tengely a térnek, a tér a létnek

A szimbólum az eredeti, rátalált, ősmegjelenített állapota nyers, nem díszített

A szimbólum a katalizátor a transzcendencia és a hagyomány között, ami az éberségen át megtapasztalható

Transzcendencia→ HagyományÉberség

Tettrekészség TanulásMegélés

Organizmusodás Aktualitás

KritikusságBelátásEgyé válás

LélekzésSzemélyiségEgyéniség

PontKétkedésMegértés

Természetes szimbólum A szimbólum természete A pont dimenziói

Képes szöveg, ott felütni tudni, ahol megfeneklettünk mégis az összes képszövegben egységük egy-egy része belelelképezve

A szimbólumokban, a jelekben azt látjuk meg, amit már tudunk, amit értünk, mégis összessége az időben alakító természetű, befolyásoló jellegű, újabb értelmezésekre mezmozgató

Ez egy olyan irány kijelölés, egy olyan dárda, ami nem melegségéről ismertetik meg, hanem éppen megdöbbentő személytelenségéről, nem tudásvágytól túlfűtötten, hanem a tudástól izzóan érkezik a pontra

Aki fényképez az jelen van, aki jelen van, az annak a alkotó része, ki része az formálja, ki formálja mozgatója, mozgatója nelkülözhetetlenje, mert nélküle minden máshogyan lenne

A fényképész alakító társa a fényképezettnek, a kép alakítja szemlélőjét, szemlélője ügyesen magához bátorkodik engedni a képi szimbólumot, ettől harmonikusabb lesz e hármasság

A szép az egy boltozatos ív, a mögöttes mozgatójához, ami a valós műélvezet megindítója, ami a felbukkanó, következő küszöbön átsegít, hol a megértés világa fogad minket áthatóan meggyőződve

Ezt a megvilágosodott folyót is felfedezzük magunkban, amitől a szunnyadó metafizikai valóságban otthonra találunk, szinkron rezgésünktől átfűtődünk, belülről kifelé értelmeződünk

Itt kint mindezt megélve, ügyesen hajlítjuk az anyagot

A megértés útján –ami valójában síkszerű- a személyes átlényegülésbe –ami atomi szintű- átrezegteti lényegünket lényünkké

A túlerős, túlható képekkel, vagy túlbiztonságot sugalló szavakkal, mint, a vihar hátán egyensúlyozva,azt nyugtatgatva, a tudva bánás szimbóluma

A tigris meglovaglásának helyi hordozója

Egyéniségünk a testünkben, személyiségünk anyagunkban, anyagunkban a Nap anyaga, benne az univerzum, benne mozgatója

A szingularitás egyensúlyi állapot, a principiális erők abszolút kiegyenlítődése, mint kétoldalról egyszerre bevilágított síkfilm, mozdulatlan, feszített erők vektorába

Mentesen a gondolat minden áron való megragadásának megmerevedésétől- sugallója, jóhírű

Díszítés mentességének felvállalása, döbbenetesen hat az óvatlan szemlélőre

A szimbólum, mint kék, az intellektusnak árnyalt szőttesének színe, bátor,mert önmagában erőt hordozó, élénk, mégis komorsága egyfajta szigorú szelekciót árasztó, mégis magához bíztató, majdnem túláradóan

Az áhítat és a döbbenet között a tanult bátorság a hágó, a nyereg

Ez a kék –szimbólum- olyan egyszeri ami csak pontformájú lehet, mert ezt csak egy molekula hordozza és nem kettő

Ezért megnevezésének az értelmétől is megfosztja magát

Egy olyan jel, ami valóságértelmét magában hordozó összes képek kékje, már atomjaiban is e meghatározás alá hajlik

A szimbolikus szimbóluma önmaga értelme, miáltal legitimitást nem feltételező, azt is részmagába integrált, így szuverén kék – kép -szimbólumról van szó, mégis ez a jel mindenben fellehető, mindnyájunk számára hozzáférhető, demókritikus kép, ez a kék

Egy olyan isteni szimbólum – kép ami a valóságban csak az emlékezetünkben létezhet

Bárhogy is legyen megértésünk fókuszában csak egy pont létezhet, hiszen egyszerre csak Egyre tudunk gondolni, mintha hosszú csövön keresztül csak egy pontra tudnánk nézni, de mégis körbe tudnánk fordulni

Habár ez a kifordított pont maga a sötét cső fala, amit viszont a pont köré, mint oldallátásunk odaképzelve individuális illúzióink képesedne meg

Ha úgy tűnne, hogy a mindent kimerevített, szorongató üressége rettentene meg, akkor észre kell venni a világtengelyt ebben a pontban, amit a pont léte takar ki tekintetünkből, hisz e tengely mögötte rejlő egyenes szakasz, aminek van kezdete, ami a mi rátekintésünkben indul és valóságmegélésünk ebbe a tengelybe való beleszáguldásunk, a szinkronitás perdülttöbblete, egy meg egy az három, vagy egyet hátra, kettőt előre

Mint üvegszálon át tekintve az egész hosszában látó képességgel megáldva való létezés

Ez az állapot nem zsákutca, végpont, hanem egy küszöb érték, ahol a pont átbillen a valós, szuverén látásmódba, de a maga magányosságában, fokozhatatlanságában is

Ez elengedhetetlen a szimbólum életre keltéséhez, a megvilágosodáshoz

– Ez itt pont a születés, a pont maga mögé relytett folyamatosodó megsokszorozódásának, kiválasztott, egyetlen koordináta origója, akár az élve újraszületés

 

                                         A FÉNYTEST

    Az ember teste egységben alakul ki a természetben, hisz a belenövéshez hívó tér kell

    Hacsak a természet formálta volna, még mindig öntudat nélküli, reménytelenül küzdő, állat –emberi- lények, a fejlődésillúzió csábítása, kinek soha nem fényesedik fel teljes lehetőségei

    A fények behatolnak az anyagi test körvonalába, fénytest lényegüket felfényesítve

    Röntgen fénny láttatja a mélységet, a látó fény a formát

    A test árnyképe a fény hiányából , maga elé vetülve kihűlés formájú, pillanatnyi –tehát fotogén- érzékelése csak szunnyadó, de folyamatos átképiesítése az üzenete

    Testünk személytelensége, személyiségünk egyénietlensége, egyéniségünk testisége, leejtő

    A fénytest ott látható, ahol maga a fény belépa testbe és ott, ahol a test belép a fénybe, ezért folyamatos

 

              NAPÓVÓ DIÁD SZELLEMEK HUNYORGÓ PILLÁI

    A Napot elég, ha elképzeljük, máris vakít, nem engedi be tekintetünket, láthatatlanítja magát, mégis, léte a Holdban visszatükröződve tetten érhetőA Napóvó Diádok szempilla palástjukon keresztül hunyorogva tekintenek védencükre, egymásra csodálkozásunk ősi felismerés

 

                             AZ GYŐNYÖR METAFIZIKÁJA

    A test egységes jelei a még nem megkülönböztetett, de már ható összgyönyörérzet ősi jele, a csodálatos, a csoda meglátásának izgalmátólA kettős Nap csillogása a lencsén az, ami egyben számunkra felégeti a közös megértés direkt lehetőségét, de valójában kapunk csak e mögött nyílik, a nem meglátott, de mégis megjelenő spirituális valóságráérzésA szakrális össztetsbe van beleolvadva az egyéni szexszus reakciója e kettőség testi merevségében

    A három kép magától kel életre, látjuk, ha tudnánk látni, amit látott megéljük, ha meg tudjuk élni, amit még nem láttunk

    A nem megnyilvánult lét erőtartalékainak túlcsordulásai még sokfélék lehetnek, de a hely egyetlen egyetemes pontja a megszemélyesítő megkülönböztetés záloga

    Az erősnézésben a koncentráció hőfoka a megélés mértékegysége, ami a meditatív szemlélődesben teljesedik újabb héjjá

    Az átélés, a beleélés, az empátia képességének a mérsékletes táplálása a mély megélés, a térben való megértéshez vezet, ami a szférák, a szem számára láthatatlan, mégis a határtalan feltáruló világba vezet

 

                                    FÉNYFÜSTÖLŐ

A fénytől füstje füstjétől fénye függ, ha befelé árad, akkor fényből füst, ha kifelé füstből fény

Az Úr kettősége

Vonzás és taszítás átjáróján egyensúlyozva

A gát ami állja, a gát ami ezt finoman lereagálva változik gátjellegét megóvva mégis formáját állandóan átjavítva

Ez itt az átjáró, ahol mindkét völgybe betekinthetünk, hiszen egyik a másik lenyomata oda, ahol a megélt énszemlélő nem döntésétől, hanem e hely életéből nyeri legitimitását

E hármasság pillanatnyi leképezése láthatatlan erejük egymásba nyomódásának határterülete

A fényfüstölő, mint a levegő finom szerkezetének a megjelenítője, a legkisebb egyensúlyi erők világának billegése,mégis ez stabilizáló, mint a Hold precessziós mozgása

 

                                              LÉTKERÉK

    Megkerülhetetlen, mindent mozgató világtengely, a belőle kiáramló szimbólum univerzum a tett és lett jele, a mandala, küllős kerekeA pont dimenziója a tengely széltében körként a küllőtartó, amire rá tud feszülni a kör

    A kerék, mint pontos szimbóluma a megjelenített lét geometriájának

    Ez egy sík, mint egy fotósík film, amiben potencialitásában nagy lehetőségeket hordoz, de realizálódásában –többet, kevesebbet- de veszít a központ tiszta áradásából

    Hogy egy kő lapos legyen kör alakú, lyukas rajta hangya testek mészpatakokat megjelenítve, üdvözülve létesüljenek, esszenciális feltétele a jelenlevő, koncentráltan megfigyelő és a szituációban aktív szerepet játszó képrögzítő

    Mintha minden létező pontban –nem létezőkről, de levőkről majd később- egy-egy tengelypont, forogva spriccolná ki magából saját képsíkját, képvilágát ami kihűlése közben és révén –mivel éppen hűtője a lerögzítője, formaadója a tengelyt küllőkbe csoportosítja, mi a z egy többé válásának mechanikája

    Ez a lényege a mechanikus szimbólum értelmezésének

    A tengely, a küllő, a kerék olyan völgy alakú rendnek az egyik ágának kiemelt szakasza ami hierarchikus és lényegében láthatatlan a völgynek a másik oldala ami ennek a megjelenését megengedi mert a hangyák rárajzolják ezt a képet a létkerekített kősíkra

    A benne látható kőcsonttá formálódott koponya szimbólumban a valós hangyácskáknak hasonlósága szuverén létérdekű, bennük a tejút spiráljának csillag folyamata tükröződik kicsiben pedig az univerzum szabályszerűsége annak Mozgatója feltárul

 

                                             LOMB NYEL

    Kis emberi közösség szimbóluma az ágas fa, elágazásai egyben találkozásai, értelmezésén keresztül eljutunk a jövő jeleihezNyelve a komplexitás egységébe rejtőzik, levelei a levegő koreográfiájának alávetetten, szimfóniája zizegéssel álcázva, mozgása a szférákban A mozgatott, élő levegő egyben a lombkorona gömbjére teríti titkos belső mindig finoman árnyalt, változó erőit

    Az egy fuvallaton belüli több irányú –néha ellentétes- légjelei a mérvadóak, amit a levelek pillanatnyi mozgásirányaiból lehet kiolvasni

    Ez a szél nyelvének egy jelfuvallata, egy nyelv, ami létezik érzékeny szerkezetű, mégis nehezen megközelíthető,de passzív szemlélésében mégis átadódik a titka

    Ez a természetes mágia

    Ez mindnyájunk része a tradíció, ha a jelet felmutatják megpillantásán keresztül öröklődik át, az őshagyományok régi beégetett üszke újra felizzik,akaratunktól függetlenül

    A természet mozgását objektívan lejegyezni nem lehet, mert nincs stabil kiindulási nullapontunk, hisz két falevél sem áll mégegyszer ugyanúgy, számtalanságuk határtalan mert éppen határaik számtalanok, mozgásuk élő szervezete

    A lég mozgása mindig maga tükörképére formálja a lombkoronát, de a fa teste és létének éltetője is, tett szemlélője önálló centrumként, részesei a folytonosan változó központosításnak

    Egyenlők között az első, habár a pillanatnyilag erőssebben érvelő a mozgatóbb, az összes szintézis végső irányultságát meghatározóbb lesz a neve

 

                               PSZICHEDÉLIA-MÁGIA

    A jel jelentése szimbólumában, annak meglátásában, annak valóságvételében, annak megértésében, annak átélésében és a tapasztalatok misztikus -nem fizikai- hatásától mégis megváltozva, megközelíthető

    Növény és állat határtalan küszöbén még meg ismerik egymást az egyik a másik nyelvét lereagálja, magáét jelezve, egymást üdvözölve, formában és szellemi potenciálban egységesülve

    Lehetőségeik, egyben jelrendszerük is, összebújva, egy formájúvá válnak majd az egymás meg élésétől, különleges tulajdonságaik átszellemülnek a másikba

    Ez az átszellemülő tudat az ember része is

    Aki nem óvakodik az alázattól, az megtanul attól mértéket állítani

    A fényben eltűnő siklónak tiszteletet álló gomba tartása, ki fényét tőle, állását másiktól megkapva –elégedett együttélés

    Az ünnepi pillanat hármasságában az alakító művészi jelenlét, ami elindította a tett létrejöttét

    A természet durva nyelvét tudni és a finomat nem irigyelni magunkat az állatok növények és anyagok specialitástudatában, lehetőségeinket szunnysztva, értve érezni

 

                     A FELDOBBANÓ ÁRNYFORMA 

Énünk megjelenését megelőzi egy protoén vagy személyiség páraköd, ami helyet keres magának a térben, az énben

A mítosz manója nem más, mint egy soha nem anyagiasodó én

A látható képben – a látható énben- a súlytalanból nehezedik bele

A metafizikus személyiségben formálva, szikrázva csikorog az alakítani akaró egyéniség

A dolog mégsem reménytelen –mint számtalan más társa sem- csak harmonikusan kell illeszteni a mostba

Mint egy érzéketlen hangot az utána következő új hoz egyensúlyba

Ez a kép valós előhívása ,a hívó az anyag a hívott a fény, mi az előhivatottak vagyunk

A test is ugyanolyan atomból van, mint a levegő, ez oda-vissza megfordítható préselt levegőatomok testé válása teszi lehetővé, a test levegővé párolgását, a szag atomok játéka, mint ahogy a láng atomok násza. Foton a fénytáncos

Testünk minden lény test lényegét magában hordozza jegyeit külsejébe is belefoglalja

Beleteremtődünk lehetőségeinkbe, de lehetőségeink nem a formánk, csak közvetítőnk

Ez a váqum és a taszítás határtömörülése, formánk, apánink adománya

Erre a szerkezetre rakódik az éltető, az ezt kitöltő, az ezt mozgásba hozó és tartó kozmikus női érzékenység

 

 

                         A HAGYOMÁNY LECIVILIZÁLÓDÁSA

    A létező természet gördülő szirtdarabja mire kőházzá forgácsolódik, holtpontjára ér a folyónál. Az erdei gyümölcsös fából így lesz egygyümölcsű ültetvény, háromforrású égi égből hullámon csíki vibrálódás szikla odúból zavaros palota, fényképből aquarell, bölcs kékből vörös jel

    Ezt visszafelé tudva látni maga a tradíció, a hagyomány maga a principiumnak ez az érzékek fölötti indíttatása és az anyag fölötti megvalósulása

    Transzcendentális inspiráció-metafizikus realizáció

    Ez az egymást tápláló, mégis erőnyerő szimbiózis a tradíció a léthez kötődik, személyiségünk a hagyományhoz

    Elválasztásuk pótolhatatlan, egységük Hajtójukkal mozgásuk Megindítója

    Ahol a tradíció nem eszencia, ott a civilizáció devolucionálódik, degradálódik, mint monopólus visszahull, mint mértékét vesztett egykarú mérleg, mint hagyományozó nélküli hagyomány

 

                                                  A RÉS

    A figyelem tendenciája mértékadó –hisz durván lehet lefigyelni és felfigyelni is-,esszencia, szubsztancia pár

    Az áradó figyelem az átélő felismerés mézes bizonyosságát kínálja, ez erőnyerő, ami az örömben testesedik át amitől egyértelműsödik

    A figyelem nem alvó állapotból, hanem mint kristálygyarapodás feltapadás a dagadó gömbre értendő, alapegységében már kezdetektől foga magában hordozza, egyetlen kristály morzsában – akár jövőjét is

    Később ez csak kiterjed, felrakódik, gyarapodik, de építőköveit a megtermékenyítéstől változatlanul magában hordozza, ez sosem lesz alakjaiban alakítható, de kombinációiban igen, mint az ugyanolyan és a nagyon hasonló

    A résből a sötétség árad, a hiány potencialitásában is jelenlévő óvatosságra intő, váqum természetű

    Megjelenítése durva rombolás , habár aki Ügyes, hátára pattanva a maga továbbjutására használhatja

    A manipulálatlan gyermeki tekintet olyannyira átható, hogy a felnőttet infantilis reflexek kerítik hatalmukba

    Ez a lényeg látó szem nem tudja egyszerre az egészet szemlélni így kiszemel egy számára felfogható képsíkot, ami az emberből áradó meleg aurában mégis egy olyan alap elem, ami az egészben is meghatározó

    A rés, növekedésünkkel mindegyre aktívabban akar befolyásolni, homálya ránk terülését éberségünk ébrentartásával, határaink között kell tartanunk

  

 

                                   FELMUTATÁS

    Az újszülött felmutatása a jóságos pillanat kioldója jövevény jellege felébreszti önön átmeneti jellegünket

    A magányosságra születés az ember saját illúzió találmánya egyben modern sorsbukását meggyorsító

    Az embertojásból fellélekző már baba –kisember- állagra tömörült, de tegnap még idegen lett volna, tekintetek gyújtóközpontjában izzik fel saját személyisége

    A sírás hangja, ismert belső rezgésének a kizárólagos magához engedése, a pillanatnyi stabilizálódás rátalált, működő talizmánja, a kiegyenlített nyugalom állapotába helyező

    Az emberi összpontosított figyelemtől emberi érzések nyílnak meg, a nem emberiek visszahullnak a meg nem jelenítettbe

    A felmutatott újszülött az áradás központjában levés erejétől formálódik egyre direktebb mintákat hasonlítva személyes indíttatásával

    Az újszülött látása önön újraszületésünk ezáltali újbóli megélése az alázatra int, mert a kiszolgáltatottság döbbenetére ébreszt

    A gyermek látható metafizikája

    A felmutatás, ami valójában visszacsatolás visszajelzés oda, ahonnan személyiségünk előbújt, mintha már nem lenne a szavaknak jelentése, csak a szimbolikus képeknek, az értelem fölötti transzcendencia

 

 

                             MISZTIKUS FÉNYÉLMÉNY

    Éj közepi pilisi felfénylés sejtető felhővászonra sugározvaEgy vetítés, a világegyetem csillagos, bolygós feketeségébe, amit a felbukkanó, látható, egyben magában saját különlegességét is hordozó felhő párára

    Ő szájából a Marsot a Skorpió csillagképbe leheli, fényét magába visszahullatva

    A vörösóriás, Antaris vezet vissza az éjszakába oda, ahol a csillagok az egyperces expozíció miatt fénycsíkot húznak

    A felizzó felhőarc Marsgyémántját szájából Pilisszentlélek fölédbocsátja, amitől az is felfénylik, a hábodi hegyek és a Holdvilág-árok egyenesében

    A Skorpió fölötti Kígyótartó szempára a tekintetbe befordulás szimbóluma, a koncentrált szemlélődésé, a semleges összpontosításé, mint pontnyi érzékelők tudomásul véve az előre már meglátottakat